Népszámlálás 2021: Átlépte az 5 milliót Szlovákia „megszámolt” lakossága, az asszisztált számlálás még három hétig folytatódik

2021. május 25. - 13:05 | Belföld

Kicsit gyorsult a népszámlálás üteme az asszisztált számlálás harmadik hetében, de még mindig több mint félmillió embert meg kell találni. A Statisztikai Hivatal attól tart, hogy nem lesznek pontos adataik a nemzetiségekről, a vallási hovatartozásról vagy az anyanyelvről, ha nem sikerül javítani az arányt. A ZMOS is kéri a településeket, hogy tájékoztassák a lakosságot a népszámlálásról, mivel ez az ő érdekük is: ez alapján kapják az állami dotációt.

Népszámlálás 2021: Átlépte az 5 milliót Szlovákia „megszámolt” lakossága, az asszisztált számlálás még három hétig folytatódik
Fotó: Paraméter

Kicsit gyorsult a népszámlálás üteme az utóbbi egy hétben, a népszámlálásba bekapcsolódók száma átlépte az 5,02 milliót. Ez azt jelenti, hogy egy hét alatt mintegy 75 ezer embert találtak meg, míg az előző két hétben összesen 106 ezret. A Statisztikai Hivatal szerint mintegy 5,6 millió embert kellene megszámolni, vagyis még mindig több mint félmillió lakos nem töltötte ki a népszámlálási ívet.

„A megyék közti különbségek továbbra is léteznek, az asszisztált népszámlálás rendben folyik, de még mindig vannak olyan községek, ahol az 50 százalékot sem éri el a megszámolt lakosság aránya” – figyelmeztet Ľudmila Ivančíková, a hivatal statisztikai és demográfiai főosztályának az igazgatója. Az alacsony részvétel – jelenleg mintegy 90 százalékos – a hivatal szerint pontatlan adatokat eredményezhet a nemzetiség, az anyanyelv és a vallási hovatartozás tekintetében. Az asszisztált népszámlálás Pozsony megyében a leglassabb ütemű, viszont itt magas volt azok aránya, akik már az első szakaszban egyedül kitöltötték a népszámlálási ívet.

„A községek és lakóik nemcsak a részadókból származó állami támogatás egy részét veszíthetik az alacsony részvétellel, hanem például az adott településen élő nemzeti kisebbség fejlesztésére szánt támogatásokat is” – magyarázta Ivančíková.

Az emberek 9000 képzett népszámlálási asszisztens segítségét vehetik igénybe, a községek több mint 3000 népszámlálási pontot hoztak létre. Az emberek házhoz is hívhatják az asszisztenseket, ha nem tudnak személyesen elmenni a népszámlálási pontra, a szükséges tájékoztatást a helyi önkormányzatban kell kérniük.

Csökkenhet a községek költségvetése, ha kevés a lakos

A népszámláláson való részvételre szólít fel a Szlovákiai Városok és Falvak Társulása (ZMOS) és a Szlovákiai Városok Uniója (ÚMS) is. Mindkét szervezet arra figyelmeztet, hogy a települések költségvetését közelről érinti a népszámlálás, mivel részben ennek alapján határozzák meg az adott falunak, városnak jutó állami támogatást. „Főleg azok a városok és falvak járhatnak rosszul, ahol jelenleg nagyon magas a nem megszámolt lakosság aránya, a lakosság számának látszólagos csökkenésével jelentősen csökkenhetnek a pénzügyi lehetőségeik” – jelentette ki Jozef Turčány, a ZMOS ügyvezető alelnöke.

Az ÚMS arra is felhívja az emberek figyelmét, hogy a népszámláláson való részvétel kötelező.

„Egyetlen önkormányzatnak sem az a célja, hogy kihágási eljárások tárgyalásán, bírságok kiszabása miatt találkozzon a lakosokkal, mert azok nem teljesítették törvényi kötelezettségeiket” – figyelmeztetett Jana Červenáková, az ÚMS alelnöke.

Az asszisztált népszámlálás június 13-ig, vagyis még csaknem 3 hétig tart. Az első eredményekről legkorábban év végén tájékoztathat a Statisztikai Hivatal. A népszámlálás elektronikus része március 31-én ért véget, addig a lakosság mintegy 86 százaléka kapcsolódott be, vagyis az elmúlt három hétben 4 százalékponttal sikerült javítani a részvételt.

- lpj -