Mit sem érnek majd az intézkedések, de legalább kellemetlenek és tönkretesznek mindent, ami még működik

Ardamica Zorán | 2020. december 10. - 21:16 | Vélemény

Bármilyen szempontok alapján gondolom is végig, jóslásból azért nem jó ez az ország, mert vagy kevés az információnk a jövő belövéséhez (ezért aztán minduntalan kilőjjük…) vagy programszerűen hazudunk e földön, még magunknak is.

Mit sem érnek majd az intézkedések, de legalább kellemetlenek és tönkretesznek mindent, ami még működik
TASR

Ősszel a mindenhez értő miniszterelnök megjósolta, sőt megígérte (azt hazudta), hogy ha szófogadó gyerekek leszünk és ő két körben letesztelheti a szinte komplett birodalma apraja-nagyját (a rosszaknak szobafogság), akkor szépségesen szabad karácsonyunk lesz.

A tesztelés megtörtént, kis hullámvölgy után a számok megindultak, mint turistaszezon kezdetén a benzinárak. Az el nem sülő csodafegyver füstöcskéje tovaillant, mi meg itt maradtunk megoldás és konzekvensen alkalmazható terv nélkül. Pedig elég sok koponyát fizetünk az adónkból, hogy legyen terv. Ahelyett sértődések vannak és homokozói vitácskák, az emberek meg hullanak. Az ünnepek meg el vannak cseszve.

Jósolt a kormány kompenzációkat, hát vajmi kevés ért el belőlük a címzetthez. Az állami / önkormányzati szektorban még csak-csak valami, dödögve, késve, kevéske, ott sem mindenkinek, ott is vannak mostohagyerekek, a kultúrában inkább csak megalázás folyik, a vállalkozói szféra pedig dögrováson, ott mindenki tagadja, hogy bármit kapott volna… E jóslat eredménye szintúgy értékelhetetlen.

Igaz, ma Sulík benyújtotta a vállalkozók életét könnyítő második csomagját egy csomó kiváló intézkedéssel – megszüntet egy csomó buzeráló hülyeséget, amit be sem kellett volna vezetni. Csakhogy ki van ám a vízből a vállalkozó egy-egy antibürökratikus előírással, pl. az ablakmosási kötelesség megszüntetésével, hogyha nincsen már ablaka, mert időközben viszi a cégét és a családi vagyont a végrehajtó. Minek nekem csavarhúzó, ha nincs már mit csavaroznom, ugyebár…

Úgyhogy most én jósolok egyet, de nekem se legyen ám igazam! Komplett iparágak mennek így tönkre nemsokára. Közben pedig ez a se hús, se hal lock down annyit fog segíteni az epidemiológiai görbén, mint liliom az örömlányokon.

Óva intek mindenkit, hogy logikát keressen az új intézkedésekben, noha magam is azt teszem belső kényszerből, ezt súgja a túlélési ösztön… No, legalább egyet hadd kérdezzek ennek nevében: mi ez a tesztkivétel, kérem? Amennyiben a síközpontok 72 óránkénti tesztelés fejében kinyithatnak és üzemelhetnek, ilyen alapon már miért nem üzemelhet 72 óránkénti tesztelés fejében akármi, illetve minden? Miért nem mehet étterembe vagy annak nyitott teraszára a friss negatív teszttel rendelkező egyén, miközben a fittneszben szabad szétlihegnie a levegőt. Miért nem lehet nyitva 21-től a vasárus a negativitásukat igazolni tudók számára, miért nem vehetek kalapácsot másodmagamal 15 négyzetméteren, miközben állhatok sorban a felvonónál? Ha egyszer igazoltan nem vagyok fertőzött, akkor a vasárusnál vagy a kebabnosnál mégis fertőznék?

Mindegy végül is, hiszen majd inkább megveszünk mindent 21. előtt, legalább nagyobb tömeg lesz a boltokban, az kell nekünk…

Ez a beharangozott lock down nem lockdown, mert tele van kivételekkel.

Nem lesz tehát értelme, viszont tönkreteszi az ország felét. Oké. Kit érdekel, ha a másik feléhez tartozunk, ugye?

(Jósolnék bocaccioi Dekameront is, de félek, az az erkölcsi züllés már itt van, csak még nem oly látványos, mint amikor holttesteket kell átlépni az utcán…) Az ország még tönkre nem ment fele számára lesz túlélési programja ennek a többszörösen rosszul jósoló és káoszt teremtő kormánynak 2021-ben, ha most is csupán méregdrága zűrzavart kavar milliók megélhetését kockára téve? Vagy megvárjuk, míg elfogyunk mind egy szálig és akkor az utolsó ember lenyeli a kormányhivatal vírusfertőzött kulcsát?