Forró úgy véli, hogy a Szövetség létrehozásáról szóló megállapodást nem fogja vétózni az MKP egyik testülete sem - Interjú

2021. március 23. - 18:52 | Belföld

Az MKP, a Híd és az Összefogás kedden bejelentette, hogy megállapodtak egy közös párt létrehozásában, Szövetség néven. Az új párt elnökét a megállapodás szerint az MKP jelölheti majd. A három párt megegyezéséről Forró Krisztiánt, az MKP elnökét kérdeztük, aki nagy eséllyel az új párt elnöke is lehet majd.

Forró úgy véli, hogy a Szövetség létrehozásáról szóló megállapodást nem fogja vétózni az MKP egyik testülete sem - Interjú
Fotó: Cséfalvay Á. András

Elnök úr, alakulófélben van, de még nem alakult meg a Szövetség, a három szlovákiai magyar párt közös pártja. Gyűjtőpártot, egyesült pártot hoznak létre, vagy pedig egységeset?

Bízom benne, hogy mindkettőt: egyesült egységes pártot. A cél, egy olyan pártot létrehozni, ami egységesen tudja képviselni a felvidéki magyarságot, a Szlovákiában élő magyarokat, és természetesen cél az is, hogy a polgárok is úgy érezzék, hogy ez az új párt az ő érdekeiket képviseli, az ő problémáikra tud megoldásokat kínálni.

Az egység elég kétséges volt még a legutóbbi időben is. Minek köszönhető, hogy mégis megszületett?

Ez egy hosszú tárgyalási folyamatnak az eredménye. Mi láttuk ezt, a nyár folyamán többször is hangsúlyoztam, hogy mindhárom félnek készen kell állnia a kompromisszumokra. Decemberben bejelentettük, hogy a Híddal tulajdonképpen megegyeztünk, de továbbra is nyitva tartjuk az ajtót az Összefogás előtt. Januárban újrakezdődtek a tárgyalások, és nagyon örülök neki, hogy március 23-án ez az egység létrejött a három párt között. Szeretném hangsúlyozni, hogy ez egy folyamat, ami itt nem ért véget Természetesen továbbra is nyitva tartjuk a kapukat. Minden szervezet, minden párt, illetve minden egyén előtt, akik a felvidéki magyarság sorsát magukénak vallják, illetve a Szlovákiában élő magyarok érdekeit szeretnék képviselni.

Még februárban is csak a két párt által létrehozott közös pártról beszéltek, a Híd és az MKP megegyezéséről. Az Összefogás akkor még hiányzott belőle. Mi történt az eltelt időben, mivel sikerült meggyőzni az Összefogást, hogy ő is csatlakozzon?

További kompromisszumokat keresett mind a három fél az erőmegosztás kérdésében is. Valószínűleg az hozta az előremozdulást, hogy különböző szinteken különböző arányokat határoztunk meg. De azt szeretném hangsúlyozni, hogy az új párt semmiképpen sem szólhat és nem is fog szólni csak és kizárólag a pozíciókról, a posztokról. A választópolgárok szempontjából ezek másodlagos kérdések. Ők azt szeretnék látni, hogy valóban erős érdekképviselet jön létre, ami az ő érdekeiket képviseli és ezen kell dolgozni. Hiszen csak így tudjuk elérni azt, hogy a polgárok a magukénak érezzék ezt a pártot, érezzék, hogy ez egy hiteles párt, amely valóban az ő érdekeiket fogja képviselni.

Fontos a cél és az eredmény, de a dolgok genezise is érdekes, vagy legalábbis a szlovákiai magyarokat érdekelheti. Sajtóértesülések szerint a Csemadoknak köszönhető, hogy az Összefogás végül is része lett a közös pártnak, a Szövetségnek.

Valóban volt része ebben a Csemadoknak is. A részükről is jött egy olyan kezdeményezés, ami arra irányult, hogy a pártok ismét üljenek le és tárgyaljanak, próbálják megtalálni a közös metszetet. Ez természetesen segítette a tárgyalási folyamatokat, és éreztük a polgárok részéről is azt az igényt, hogy egy közös, egységes képviselet jöjjön létre.

Ezt a megállapodást, amit itt most bejelentettek még jóvá kell hagyni az MKP különböző testületeinek. Az elnökségük már rábólintott, vagy még az elnökségnek is jóvá kell hagynia?

Az MKP Országos Elnöksége ezekre a feltételekre rábólintott, azzal természetesen, hogy az országos tanácsunknak, illetve kongresszusunknak jóvá kell hagynia ezeket a pontokat, ezt a megállapodást. A következő időszakban elkezdődik a közös párt alapszabályának és a programjának a kidolgozása. Ha ezek elkészülnek, akkor ezzel állunk majd az Országos Kongresszus, illetve az Országos Tanács elé, az egész csomagot fogjuk prezentálni, ez lesz az, amiről dönteni kell.

2019-ben az MKP és a Híd megegyezett a közös indulásról a parlamenti választáson, amiből aztán az MKP kihátrált. Tart attól, hogy ez most is előfordulhat? Hogy az MKP valamelyik szerve esetleg nem hagyja jóvá ezt a megállapodást?

Véleményem szerint valamennyien érezzük a felelősséget a közös képviselettel kapcsolatban. Szerintem nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy különutas politikát folytassanak a pártok, mert mi, Szlovákiában élő magyarok nem vagyunk olyan sokan, hogy megengedhetnénk magunknak, hogy több pártunk is legyen. Ezért nagyon fontos, hogy egységesen tudjunk lépni. Én bízom benne, hogy az OT és a kongresszus ennek tudatában, és a felelősségének teljes tudatában fog hozzáállni ehhez a kérdéshez, és ennek megfelelő döntést fog hozni.

Tehát a Szövetség létrejöttét, az egyezséget, az alakulófélben lévő párt nevét egyelőre csak a három párt elnöke és elnöksége hagyta jóvá? Jól értem ezt?

A három pártnak a tárgyalóbizottságai egyeztek meg ezekben a pontokban, amiket aztán a pártok elnökségei már jóváhagytak. Valóban az a helyzet, hogy addig, amíg a kongresszus és az országos tanács erre nem bólint rá, ezek csak megegyezések, de a folyamat ezzel még ért véget.

Megállapodtak az erőviszonyokról is, amelynek az új párton belül különböző szintjei lesznek. De nemcsak az önkormányzati, illetve a parlamenti választásokra készülnek, hanem az európai parlamenti választásokon is meg akarja mérettetni magát a szövetség. Az EP-választásokkal kapcsolatban a jelöltállításkor is megmaradnak ezek az erőviszonyok?

Nagyon messze van még az EP-választás, három év múlva lesz, azt még megelőzi egy megyei választás, egy önkormányzati választás és mindenképpen egy parlamenti választás is. A tárgyalások során érintettük ezt a kérdést is, de jelen pillanatban azokra a választásokra fogunk összpontosítani, amelyek időben közelebb vannak.

Abban is megállapodtak, hogy az MKP jelölheti majd az új párt elnökét. Önön kívül lesz valaki más jelöltje az MKP-nak erre a posztra?

Ezt majd az idő fogja megmutatni természetesen. Jelen pillanatban úgy szól a megállapodás, hogy az MKP jelöli az új párt elnökét, személyekről még nem esett szó.

Ön szívesen állna a Szövetség élére?

Amennyiben ez a kérdés aktuális lesz, akkor nagyon szívesen válaszolok önnek.

Az a kérdés aktuális, hogy ön szívesen lenne-e a Szövetség elnöke.

Még egyszer mondom, amennyiben a személyi kérdésekre fog terelődni a szó, akkor majd nagyon szívesen válaszolok erre.

Mikor várható ennek a kérdésnek a felvetése?

Mivel minél előbb szeretnénk a kongresszust és az országos tanácsot összehívni – amennyiben ezt a járványhelyzet is lehetővé teszi ezt a számunkra –, addigra erre a kérdésre meg kell, hogy tudjuk adni a választ. Nyárig ezt meg kell válaszolni.

A teljes interjút, amiben Forró Krisztián beszél arról, hogy magyar párt-e a Szövetség, lehet-e további pártokkal bővíteni, milyen lesz a szlovák pártokhoz való viszonya, milyen kapcsolatokra törekednek a magyar kormánnyal és a Fidesszel, meghallgathatják a Paraméter Podcastban.

Lajos P. János, Juhász László