Észrevétlenül és villámgyorsan törölnék el a másik nemzetiségre vonatkozó népszámlálási kérdést

2021. január 29. - 21:38 | Belföld

A Statisztikai Hivatal feltűnés nélkül igyekszik módosítani egy törvény erejű intézkedést, a módosítással eltörölné a második nemzetiségre vonatkozó népszámlálási kérdést, tudta meg a Paraméter. Gyakorlatilag egy tollvonással megszüntetné korábbi rendelkezését a két hét múlva kezdődő népszámlálás levezényléséért felelős statisztikai hivatal, így az országban élők nem jelölhetnének meg az íveken második nemzetiséget.

Észrevétlenül és villámgyorsan törölnék el a másik nemzetiségre vonatkozó népszámlálási kérdést
Fotók: Paraméter és TASR

Pénteken került fel a SLOV-LEX hivatalos jogalkotói portálra a Szlovák Köztársaság Statisztikai Hivatalának 2021/38. számú rendelete, amely eltörölné a második nemzetiség megjelölésére szolgáló kérdést.

A jelenlegi szabályozás szerint ugyanis az elektronikus népszámlálási íveken az etnikai hovatartozásunk megállapítására két fő kérdés és egy alkérdés állna a rendelkezésre. A nemzetiségre vonatkozó kérdés mellett kötődne ez az alkérdés: „Egyéb nemzetiséghez tartozónak is vallja magát?.”

Ezt a második kérdést törölné el a statisztikai hivatal intézkedése, amelyet ma (pénteken) bocsájtott tárcaközi egyeztetésre. A rövidített véleményezés február 8-ig tart.

Megkerülték a kormánybiztost és a kisebbségi bizottságot

A módosítás előtt értetlenül áll Bukovszky László (Híd) kisebbségi kormánybiztos is. „Erről a kezdeményezésről én egészen a mai napig semmit sem tudtam” – mondta megkeresésünkre Bukovszky. Mivel ma az általa vezetett hivatal is megkapta véleményezésre ezt a javaslatot, a jövő héten alapvető kifogást emel a benne foglaltak ellen.

„Nem értek egyet ezzel a rendelkezéssel, így kérni fogom, hogy vonják vissza“ – fogalmazott Bukovszky.

Közben a kormány tanácsadó szerveként működő kisebbségi bizottság is megfogalmazott egy nyilatkozatot, melyben sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy el akarják törölni a második nemzetiségre vonatkozó kérdést, mivel az segíthet abban, hogy reális képet kaphassunk az országban élő kisebbségekről. Ha a most zajló szavazás során jóváhagyják a nyilatkozatot, azt Bukovszky beterjeszti a kormányfőnek, az igazságügyi miniszternek és a Statisztikai Hivatalnak is. A kisebbségi biztos korábban azt mondta a Paraméternek, hogy a kettős nemzetiség választásának lehetősége ellen érvelők gyakorlatilag azt akarják megmondani, hogy ki a jó és ki a rossz magyar.

A hivatal a „nemzetiségek képviselőire” hivatkozik

A Statisztikai Hivatal azonban ennek ellenére rövidített eljárásban bocsátotta tárcaközi egyeztetésre az intézkedést, az indoklásban pedig a „nemzetiségek képviselőinek hozzászólásaira” hivatkozik. Most ugyanis a Statisztikai Hivatal hirtelen úgy látja, hogy „a másik nemzetiségről szerzett adatok olyan eredményhez vezetnek, amelyeket nehéz egyértelműen értelmezni”.

Ravasz: Ezt nem hagyjuk annyiban

Politikai konformizmusnak tartja a Statisztikai Hivatal lépését Ravasz Ábel (Híd) korábbi romaügyi biztos. „ A Statisztikai Hivatal engedett a politikai nyomásnak, és javasolja a második nemzetiség kihúzását a népszámlálási kérdések közül. Mindezt két héttel a számlálás előtt, szabálytalan rövidítéssel, péntek délután – írta Facebook-posztjában Ravasz. –

Üzenem a politikusoknak, akik emögött állnak: Ezt nem hagyjuk annyiban. Ez így nem mehet át.”

Várhatóan aláírásgyűjtést kezdeményez a rendelet módosítása ellen.

Dostál sejthette, miben sántikál a hivatal

Ondrej Dostál parlamenti képviselő (SaS) csütörtökön még úgy vélte, nincs elég idő a népszámlálás február 15-i kezdetéig arra, hogy a második nemzetiségre vonatkozó kérdést szabályozó jogi előírást megváltoztassák. „Ha ezt meg akarnák változtatni, akkor a Statisztikai Hivatal kapcsolódó intézkedését is meg kéne változtatni. Ennek meg kellene jelennie a Törvénytárban, de előtte még a javaslatnak tárcaközi egyeztetésre kell kerülnie. Mindez a törvényalkotási szabályok szerint 15 napig tart. Ennek lerövidítésére semmilyen indok nem létezik. Úgyhogy ha a Statisztikai Hivatal meg akarná változtatni az intézkedést még a népszámlálás előtt, akkor meg kéne sértenie a kormány törvényalkotási szabályait” – mondta Dostál.

„Felmosórongyot csinált magából a Statisztikai Hivatal”

A Statisztikai Hivatal rohamtempóban, gyorsított eljárásban igyekszik módosítani a vonatkozó rendeletet, február 8-ig engedik véleményezni a javaslatukat. A Statisztikai Hivatal engedett a politikai nyomásnak, véli Dostál. Szerinte azonban a hivatal nem élhetne a gyorsított eljárás intézményével, ezt a törvénynek megfelelően nem tudja megindokolni.

„Semmilyen rendkívüli, előre nem látható körülmények nincsenek” – fogalmazott pénteken Dostál.

Az egész ügy mögött Gyimesi György (OĽaNO) lobbiját látja, amelyet a parlamenten kívüli magyar pártok egy része is támogat. „Amellett, hogy a két nemzetiség választása lehetőségének megszüntetését hibának tartom, az a mód, ahogyan ezt meg akarják tenni, az szégyenletes - véli a képviselő. - Felmosórongyot csinált magából a Statisztikai Hivatal.”

Gyimesi: mindenki döntsön

Az OĽaNO parlamenti képviselője a Paraméternek adott interjújában védte a kettős nemzetiség lehetőségének eltörlését. Szerinte mindenkinek el kell döntenie hová tartozik.

„A magyar legyen magyar” - mondta Gyimesi.

Szerinte a kettős nemzetiség lehetősége egyenlő az önkéntes asszimilációval. Gyimesit kezdeményezését támogatja az Összefogás és a Magyar Közösség Pártja is.

- jéel, lpj -