Botrányos pályázat után kaphat új igazgatót a Jókai Színház

2020. február 24. - 19:15 | Belföld

Már kiválaszthatták a Komáromi Jókai Színházat 2004 óta igazgató Tóth Tibor utódját. A pályázati bizottság meghallgatta a két pályázót, döntött, de a döntést titkosította. A parlamenti választás előtt már nem lesz kinevezve az új igazgató akkor sem, ha a testület a két jelentkező – Gál Tamás és Fabó Mária – egyikét javasolni fogja igazgatónak. A színház fenntartója Nyitra megye önkormányzata, a pályázatot még tavaly decemberben írták ki. A pályázati bizottságban csak egy szakember ült, az elvileg szakmai alapon működő bizottságban politikusok és hivatalnokok hozhatnak döntést. A színházat sem a társulat tagja, hanem a gazdasági részleg alkalmazottja képviselte.

Jókai Színház
Fotó: Paraméter

Több mint két hónapos várakozás után hétfőn meghallgatta a Nyitra Megye Önkormányzata által kinevezett pályázati bizottság a komáromi Jókai Színház igazgatói posztjára jelentkezett két pályázót, Gál Tamás Jászai Mari-díjas színművészt és Fabó Máriát, a Jókai Színház marketingvezetőjét. A meghallgatás eredménye egyelőre nem ismert, az azonban bizonyos, hogy az igazgatót csak a parlamenti választás után nevezi ki a megyei önkormányzat. „A pályázati eljárás eredményével a megyei képviselők az önkormányzat márciusi ülésén ismerkedhetnek meg” - tájékoztatta a Paramétert Oľga Prekopová, az önkormányzat szóvivője.

Részleteket nem árult el Becse Norbert, a Magyar Közösség Pártjának megyei képviselője sem, aki tagja volt a bizottságnak.

„Titoktartást fogadtunk, az ülés eredménye csak március végén lesz ismert” - mondta a Paraméter.sk-nak Becse.

Becse Norbert

Igazgatóválasztás fű alatt?

A Jókai Színház igazgatói posztjára tavaly december 2-án délután írták ki a pályázatot, pedig az önkormányzat már október 14-én leváltotta posztjáról Tóth Tibor korábbi igazgatót. Igaz, csak december 31-i hatállyal. És a színház ma sincs igazgató nélkül, mert a régi igazgatót, ugyanazal az október 14-i határozattal kinevezték ideiglenes vezetőnek az új igazgató megválasztásáig, de legfeljebb 6 hónapig. Ugyanez a határozat döntött arról is, hogy pályázatot kell kiírni az igazgatói posztra, és kinevezte a pályázati bizottságot is.

10 napos határidő

A pályázatot tehát csak a határozat után másfél hónappal, december 2-án írták ki, meglehetősen rövid határidővel: a pályázóknak december 13-ig kellett leadniuk jelentkezésüket. Tíz nap alatt szinte lehetetlen feladat egy komplex pályázatot elkészíteni egy színházigazgatói posztra, főleg úgy, hogy a Jókai Színház működéséről nagyon kevés nyilvános adat található. A színház éves beszámolói sem szerepelnek az intézmény honlapján. Annak biztosan egyszerűbb, akinek például ezek az adatok a rendelkezésére állnak, talán, mert benne van a színház jelenlegi vezetésében.

A pályázatban az intézmény három éves fejlesztési tervét kellett kidolgozni, amely tartalmazza „a várható bevételeket, kiadásokat, a tervezett akciókat és rendezvényeket, az esetleges személyzeti intézkedéseket stb.”. Ebből a megfogalmazásból is látható, hogy a pályázati felhívást nem kifejezetten a színházra szabták, hiszen abban a színházi évadokra kidolgozott műsortervet szokták kérni...

Színház, múzeum, könyvtár, egyre megy

A pályázat és az erről szóló önkormányzati döntés sem a szakmaiságról tesz tanúbizonyságot. A pályázók mindössze annyit tudtak meg belőle, hogy szakmai önéletrajzuk, iskolai végzettségük igazolása mellett a már említett projektet is meg kell írniuk az intézmény fejlesztéséről.

A megye mindössze két feltételt támasztott a pályázókkal szemben: egyetemi végzettség – bármilyen – és 5 év szakmai tapasztalat a kultúra területén vagy három év irányítási tapasztalat, ugyancsak a kultúra területén.

Az is furcsa, hogy a Jókai Színház igazgatói posztját egy pályázatban hirdették meg kilenc másik megyei fenntartású kulturális intézmény igazgatói posztjával. A színház mellett jobbára könyvtárak és múzeumok igazgatói posztjára kerestek jelentkezőket. Ugyanebben a pályázati felhívásban hirdették meg például a komáromi Duna Menti Múzeum vagy az ugyancsak komáromi Szinnyei József Könyvtár igazgatói posztját, de ebben kerestek embert a nyitrai Nyitra Menti Múzeum vagy a nagytapolcsányi múzeum igazgatói posztjára is.

Öt intézmény, egy bizottság

A felhívásban ugyan nem szerepel, de a már említett októberi önkormányzati határozat kinevezte a pályázati bizottság tagjait is, habár név szerint csak néhányat. Ebből derül ki az is, hogy ugyanaz a pályázati bizottság hallgatja meg a pályázókat és tesz ajánlást a megyei közgyűlésnek, több, eltérő területen működő intézmény esetében. Ugyanaz a bizottság, amely illetékes a Jókai Színház esetében, eljár a nyitra Nyitra Menti Múzeum, a komáromi Duna Menti Múzeum, a lévai valamint a nagytapolcsányi múzeum igazgatói pályázatának esetében is

Titkolt jelöltek, titkos pályázat

Miután a pályázati felhívás nem tartalmazta, szerettük volna megkapni a bizottság munkáját szabályozó dokumentumokat, amelyeknek tartalmaznia kellene a pályázatok kiértékelésének módszerét, például azt, hogy mennyi pont adható a fejlesztési tervre, mennyi a szakmai önéletrajzra, és természetesen a bizottság döntési mechanizmusát is rögzíti.

A pályázatra, a jelöltekre, a pályázati eljárásra vonatkozó kérdéseink többségére azonban nem érkezett használható válasz, Oľga Prekopová, a Nyitra Megyei Önkormányzat szóvivője csak a következő, nyilatkozatszerűséget küldte: „A pályázati bizottság a pályázati eljárásban a jelentkezők szakmai képességeit és tudását vizsgálja majd személyes beszélgetés formájában. A jelentkezők egyben bemutatják majd az adott intézmény fejlesztési projektjét.

A pályázati eljárás nem nyilvános, nyilvános meghallgatás nem lesz.

A pályázati eljárás alapján a pályázati bizottság javaslatot tesz Nyitra megye elnökének, hogy a győztes jelöltet terjessze elő Nyitra Megye Önkormányzatának az igazgatói posztra való kinevezésre. A személyes adatok védelme miatt a megyei önkormányzat a pályázatokat nem hozza nyilvánosságra.” Nem árulta el a jelöltek nevét sem, pedig az már régen nyílt titok.

Héttagú és nem szakmai

A héttagú bizottság négy tagja a megyei önkormányzati képviselő, egy ember a megyei hivatal kulturális osztályának a tagja, egy ember az adott intézmény – tehát esetünkben a Jókai Színház – alkalmazottja és egy ember képviseli a bizottságban a szakmát. Név szerint csak a négy önkormányzati képviselőt nevezte meg a határozat,

a színház igazgatójának a kiválasztásába tehát a következő négy képviselőnek van a legnagyobb beleszólása: Becse Norbert (MKP), Milan Galaba (Smer), Karol Gerhát (SNS) és Daniel Balko (Šanca).

A Paraméter információi szerint a szakmai szempontok képviseletét a Pozsonyi Nemzeti Színház igazgatója Peter Kováč vállalta, aki a Jókai Színházzal és a szlovákiai magyar színjátszással is szoros kapcsolatot tart fenn. Kováč azonban csak a kulturális minisztérium sürgetésére került a bizottságba. Az alkalmazottakat Tapolcsányi Tímea képviselte, aki a színház gazdasági részlegén dolgozik, a Paraméter értesülése alapján bérelszámoló. A megyei hivatalt végül Ľubomír Kleštinec, a kulturális osztály vezetője képviselte.

Azt is titkolják született-e döntés

A bizottság nem tájékoztatott a döntésről, Becse Norbert azt sem volt hajlandó elárulni, hogy kiválasztottak-e bárkit is a jelentkezők közül. „Döntést hoztunk, de az lehet olyan is, hogy teszünk javaslatot az igazgató személyére, de olyan is, hogy nem javasolunk senkit” – mondta a Paraméter-nek az MKP-s képviselő. Ennek ellentmond, hogy korábban még arról beszélt, az új igazgató neve legkésőbb március végén ismert lehet. Lapunk információi szerint dönthettek az új igazgató nevéről, az egyik jelöltet javasolni fogja a bizottság a színház élére.

Az MKP pártgyűlésen is hallgatta meg a jelölteket

Amellett, hogy a bizottság többségében megyei politikusokból állt, a jelölteket korábban külön meghallgatta az MKP megyei frakciója is. Becse elismerte a meghallgatást, de szerinte ez nem pártgyűlés volt, mivel a színházban került rá sor, és a színház alkalmazottai és a társulat is részt vehetett rajta. „Többségben voltak a színház alkalmazottai” – mondta Becse arra a felvetésre, hogy miért kellett az MKP pártgyűlésén is meghallgatni a jelölteket.

Habár ez Becse szerint nem pártgyűlés volt, a meghívót a találkozóra Farkas Iván az MKP gazdaságpolitikai alelnöke, Nyitra megyei képviselője a párt megyei frakcióvezetőjeként küldte a pályázóknak.

„Az MKP Nyitra Megyei Képviselőcsoportja szempontjából a 2017-2022 közötti megyei választási időszak legfontosabb döntése a Komáromi Jókai Színház igazgatójának megválasztása – írta levelében Farkas. – Tekintettel a leírtakra, az MKP Nyitra Megyei Képviselőcsoportja megtartja tanácskozását a Komáromi Jókai Színházban, 2020. február 17-én, az intézmény színháztermében.”

A pártgyűlés tehát éppen egy héttel azelőtt volt, hogy a pályázati bizottság – amelynek egy tagja ugyancsak MKP-s – meghallgatta a pályázókat.

„A tanácskozáson szívesen meghallgatnánk az igazgatójelölteket, akik bemutatkoznak, majd beszámolnak terveikről, szándékaikról a megpályázott tisztségben, legfeljebb 20 perc terjedelemben” – írta Farkas.

A megbeszélésre hívta a színház dolgozóit is, akiknek a levél szerint „mintegy fél óra a terjedelemben lehetőséget adunk, hogy a jelölteknek feltegyék kérdéseiket.”

Hizsnyan: Elfogadhatatlan az eljárás

Szomorúnak és elfogadhatatlannak tartja az egész eljárást Hizsnyan Géza színikritikus. Már azt is elképzelhetetlennek tartja, hogy a pályázóknak szűk 10 napot adtak a pályázat megírására. „Természetesen katasztrófa az egész eljárás, ennyi idő alatt nem lehet normális pályázatot megírni. Úgy tudom, hogy csak az volt a pályázók szerencséje, hogy sejtették, készül a pályázati kiírás” – magyarázta Hizsnyan.

Kifogásolja a pályázati bizottság összetételét is. „Csak egy pozitívuma van a bizottságnak: ha jól tudom, akkor tagja Kováč Péter, a Szlovák Nemzeti Színház igazgatója, dramaturg is aki legalább képviseli a szakmát – mondta portálunknak Hizsnyan. – Jogilag ugyan feltehetően nem lehet megkérdőjelezni a bizottságot, hiszen az összeállítás az önkormányzat hatásköre, de szerintem a tagok legalább felének a szakmát kellett volna képviselnie.” Úgy véli, hogy azért is szomorú az ilyen politikai összetétel, mivel ez a bizottság nem dönt: az igazgatót az önkormányzat nevezi ki a színház élére.

Rigó: rosszul előkészített pályázat

Kifogásolja a pályázat lebonyolítását és a bizottság összetételét Rigó Konrád (Híd) kulturális államtitkár is. „Ez a pályázat is azt bizonyítja, hogy nincs rendszerszinten megfelelően szabályozva az igazgatóválasztás, nincs depolitizálva a folyamat, az igazgatókat nem kötelező szakmai alapon kiválasztani” – mondta portálunknak Rigó. Ő is kifogásolja a pályázásra adott rövid időt. „A pályázóknak indokolatlanul rövid idejük volt, majd több mint két hónapig nem történt semmi, ami azt mutatja, hogy rosszul készítették elő a pályázatot” - magyarázta az államtitkár. Nem érti, hogy hogyan lehet ugyanarra a bizottságra rábízni egy színház és egy múzeum igazgatójának a kiválasztását is. Azt sem érti, miért nem volt több szakember a bizottság tagjai közt. „Peter Kováčot is csak a mi javaslatunkra vették be a bizottságba” – mondta a Paraméternek a kulturális minisztérium államtitkára.

Ahol magyarok (is) választják a szlovák színház igazgatóját

Vannak olyan megyék is, amelyek sokkal szabadabb kezet adnak a szakmának a hozzájuk tartozó színház igazgatójának a kiválasztásában. Példa erre Nagyszombat megye, ahol Jókai Színházhoz viszonylag jól mérhető nagyszombati Ján Palárik Színház új igazgatóját 2018-ban választották ki. Ott is egy évtizedekig irányító vezetőt kellett le- illetve felváltani. A korábbi igazgató, Emil Nedielka 22 év után, saját kérésére távozott. A színház mintegy 1,2 millió euró éves költségvetéssel dolgozik, ami szintén hozzámérhető a Jókai 1,4 milliós költségvetéséhez.

Nagyszombat megyében egy 11 tagú, nemzetközi bizottságot állítottak össze, a 11 emberből heten képviselték a szakmát, közülük ketten a társulatot. Két tag külföldről érkezett: a pályázatok elbírálásában részt vett Martin Glaser, a Brünni Nemzeti Színház és Forgács Péter, a Győri Nemzeti Színház igazgatója is. Nagyszombatban tehát nem volt gond, hogy egy magyar is beleszól a szlovák színház igazgatójának kiválasztásába. Sőt, volt még egy magyar tagja a bizottságnak, a megyei önkormányzat részéről Pék László (MKP), a megye kulturális bizottságának elnöke ült a testületben.

Ők pályáztak a Komáromi Jókai Színház élére

Gál Tamás:

Jászai Mari díjas színművész. Dolgozott a kassai Thália színházban és a Komáromi Jókai Színházban is. Feleségével, Kiss Szilviával 2007-ben létrehozták a Csavar Színházat, melynek fő célkitűzése a vándorszínházi lét hagyományainak ápolása, fenntartása. 2009-től napjainkig szerepel a Soproni Petőfi Színház előadásaiban. 2015-ben, első szlovákiai magyarként megkapta szlovák színházi élet egyik legmagasabb elismerését a Dosky díjat, a legjobb férfi alakításért. A színészt a kassai Thália Színház Rükverc című darabjában, Vidra Zsolt megformálásáért jelölték a díjra.

Fabó Mária:

a Jókai Színház marketingvezetője, a komáromi Szakképző és Felnőttképzési Intézet (SzAKI) igazgatója (legalábbis az intézet honlapja szerint).

Lajos P. János